Intenzív dróntámadás érte az éjjel Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb katonai és gazdasági hatalmát – írta meg a ...
A tavasz az új magyar filmek szempontjából is izgalmasnak ígérkezik, mi pedig összeszedtük, hogy pontosan miket nézhetünk majd meg.
Pocsékul sikerült eddig a milánói téli olimpia Liu Shaoang számára. Az előző ötkarikás játékokon még magyar válogatott szerelésben induló gyorskorcsolyázó 2022-ben jelentette be, hogy kínai színekben ...
A koreai származású Kim Minszok két korábbi bronzérme után a milánói–cortinai téli olimpián már magyar színekben versenyez gyorskorcsolyában Fotó: AFP/Daniel Munoz Jobban mondva - heti ...
A japán hatóságok lefoglaltak egy kínai halászhajót és letartóztatták a kapitányát – közölték pénteken, ami valószínűleg tovább fokozhatja a feszültséget Ázsia két legnagyobb gazdasága között.
Február 16-án kezdődik el a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, amely idén is a világ filmművészetének egyik legfontosabb találkozóhelye lesz. A tíznapos eseményen nemcsak a legnagyobb sztárok és ...
A kínai külügyminiszterrel való találkozó a magyar kormány számára annál is inkább fontos, mert a kínai beruházások döntően járulhatnak hozzá a következő két-három év magyar gazdasági sikereihez - ...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és ...
A mai napon Budapestre látogat Wang Yi, Kína külügyminisztere – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel. Szijjártó Péter a barátjának nevezte Wang Yi-t, megjegyezve, ez már a 24.
A kínai autógyártó Nio bejelentette, hogy 246 229 elektromos autót hív vissza a szoftver hibái miatt, írja a CarNewsChina. A lap szerint három modellről van szó, amelyeket 2018 és 2023 között ...
A visszahúzódó, inkább kutatóorvosnak, mint gyakorló pszichiáternek való Dr. Malcolm Sayer a Baibridge-i Kórház ideggyógyászatára kerül. Az osztályon szinte teljesen öntudatlan, gyermekkoruk óta tetsz ...
A kormány kínai motorvonatok gyors beszerzését tervezi a vasúti járműhiány enyhítésére. Lázár János bejelentése szerint száz új kínai motorvonatról tárgyalnak, amelyeket két éven belül forgalomba ...